Miskolczi Ferenc professzor, a NASA munkatársaként két évtized alatt dolgozta ki azt az elméletet, amely a mai napig az éghajlat működésének legjobb, leghitelesebb modellje. Ehhez a munkához felhasználta a NASA adatbázisát, több száz millió felszíni, ballonos, és műholdas mérési adatot, és ezek segítségével ellenőrizte az elmélet használhatóságát. Végül azonban kénytelen volt felmondani az állását, mivel a mérési eredményeinek közzétételét a NASA megtiltotta, sőt arra is rájött, hogy a mérési adatokat időnként szándékosan manipulálják, hogy alá lehessen támasztani a világpolitikai „main stream” elvárásait a klímahisztéria fenntartása érdekében.

Miskolczi elmélete nagyon bonyolult, számos nagy terjedelmű publikációja jelent meg tudományos folyóiratokban, egy részük elolvasható a http://klimaszkeptikusok.hu/ honlap angol nyelvű rovatában is. Ezek megértése azonban alapos matematikai felkészültséget igényel.
Az elmélettel kapcsolatos néhány fontosabb matematikai összefüggés viszont megismerhető ebből a rövid ismertetőből: http://klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/2017/08/HEJJAS_A-nem-letezo-uveghazhatas.pdf

Az elmélet abból a felismerésből indul ki, hogy a Föld felszínének több mint 70%-át víz borítja, és erről a hatalmas vízfelületről óriási mennyiségű vízgőz jut a levegőbe. Márpedig a vízgőz nagyon hatékonyan nyelni el a felszínről kiinduló infravörös hőmérsékleti sugárzást. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy az óceánokból átlag két percenként párolog el annyi víz, mint amennyi a Balatonban van, megállapíthatjuk, hogy a bolygónkon gyakorlatilag a vízgőz az egyetlen igazi „üvegházgáz” és minden egyéb gáznemű vegyület – a széndioxidot is beleértve – legfeljebb a „futottak még” kategóriába sorolható.

Itt azonban a vízgőz szerepe még nem ér véget. Ha ugyanis túl sok a levegőben a vízgőz, és eléri a telítési szintet, a levegőben lévő víz köd, pára, és felhő formájában kicsapódik. Ez az oka annak, hogy átlagosan a felszín 2/3 része felett felhőtakaró van. Márpedig a felhők hatalmas fehér fényvisszaverő felületeket alkotnak a világűrből nézve, visszaverik a napsugárzást, és leárnyékolják a talajszintet.

A vízgőz tehát a napsütötte területeken főleg üvegház gázként működve melegíti a bolygót, felhőzet formájában pedig árnyékot adva hűti. E kettős szabályozó rendszer biztosítja a bolygó termikus egyensúlyát, és az éghajlat stabilitását, feltéve, hogy a napsugárzás átlagos intenzitása a bolygó keringési pályáján nem változik, és rendszer működését váratlan esemény (szupervulkán kitörés, kisbolygó becsapódás, közeli szupernóva robbanás, stb.) meg nem zavarja. Szerencsére az ilyen „vis major” esemény meglehetősen ritka.

Miskolczi Ferenc szerint csak olyan elmélet tekinthető tudományosnak, amely egyszerre kielégíti az összes fizikai törvényt (energia megmaradás, entrópia törvény, viriál törvény, sugárzási törvények, stb.). Nem elég, ha az egyenleteink a törvények többségének megfelelnek, miközben más törvényeket figyelmen kívül hagyunk. A természet nem a többségi szavazás demokratikus szabályai szerint működik.

Az elmélet matematikai modelljeiből következik azután a rendszer termodinamikai egyensúlya, amellyel kapcsolatos legfontosabb következtetéseket két energia áramlási vázlat alapján magyarázzuk.

Mint említettük, a felhőtlen régió csupán a bolygó felszínének mintegy harmadrészére terjed ki. Ennek megfelelően szükséges megvizsgálni az egész bolygóra vonatkozóan az atmoszférában zajló termikus eredetű infravörös sugárzásokat, amint az alábbi vázlat szemlélteti.
 

Az ábrából látszik, hogy a világűr felől nézve a hőmérsékleti sugárzást az atmoszférán keresztül kibocsátó felületet a felhőtlen régióban a bolygó tényleges felszíne képezi, a felhős régióban viszont a felhőtakaró teteje. Mindezt figyelembe véve, Miskolczi elméletéből az következik, hogy az ábrán feltüntetett sugárzási intenzitások aránya automatikusan beáll egy stabil szintre, miközben hosszabb idő átlagában a teljes globális emisszióban a világűr felé kiáramló energia megegyezik a napsugárzásból elnyelt energiával.
Persze a Föld által elnyelt napenergia a földgömb Napra merőleges vetületével (és annak pillanatnyi állapotával) 12 órában számítandó, míg a kisugárzási energia 24 órán át a gömb teljes felületéről történik.

Továbbá, amennyiben növekszik az atmoszféra ill. az óceánok hőmérséklete, növekszik a globális párolgás, növekszik a felhőkkel takart felület, ezáltal növekszik a felhők tetejéről visszavert sugárzás, azaz csökken a földfelszínre jutó, az atmoszférában elnyelődő energia. Ez a negatív visszacsatolás teremti meg az automatikus egyensúlyt.

Azonban a sugárzáson kívül van más energiatranszport is a levegőben. A föld- és vízfelszínről konvekciós hőátadás, valamint a párolgással a vízzel a párolgási és fajhő által, nagyobb magasságban a fagyási hő révén energia tárolási, visszaalakulási folyamatok zajlanak a száraz levegőrész hőmérsékletének befolyásolására. Ezek mindegyike nagyobb, mint a 0,04 % szén-dioxid infravörös elnyelése. Az esővel az egykor a párologtatásra (és nem a levegő melegítésére) fordított hő lejut a földfelszínre (de nem ott ahonnan elpárolgott). A felhő belsejében a szomszéd ábrán látható fázisátalakulási és enenergaátalakulási folyamatok játszódnak le. A meteorológia az itt látható modellt alkalmazza annak számítására, hogy a felhőből hol, mikor lesz eső.