Az éghajlat változás okai és következményei
Dr. Héjjas István eredeti anyaga alapján


Kezdőlap

Kezdőlap

Ellentmondások

Dr. Miskolczi a NASA-nál

Megújulók

Az atomenergiáról

Vízenergia

Politika

Több, mint háromszáz nemzetközileg elismert kiváló tudós, vette magának a bátorságot, és 2017. februárban petíciót intéztek Donald Trump elnökhöz, és ebben javasolták, hogy az USA mondja fel a Párizsi Klímaegyezményt. A petícióban a tudósok kifejtették, hogy nem a széndioxid okozza a klímaváltozást, és azt is, hogy a széndioxid nem szennyezi a környezetet, éppen ellenkezőleg, a széndioxid a növények legfontosabb tápláléka, amelynek a csökkenése esetén csökkennének a mezőgazdasági terméshozamok.
A petíció eredeti szövege ide kattintva tölthető le.
A tudósok véleménye alapján azután az USA elnöke 2017. június 1-én hivatalosan is bejelentette az USA kilépését az egyezményből.

Hatalmas propaganda kampány folyik világszerte az éghajlatváltozással kapcsolatban. Azt kívánják elhitetni az emberekkel, hogy az ok az emberiség széndioxid kibocsátása, a probléma orvoslása pedig csak az lehet, ha a továbbiakban a villamos energiát főleg napelemekkel és szélturbinákkal termeljük meg. E tudománytalan propaganda szilárdnak tűnő bástyáin azonban egyre több repedés kezd kialakulni. Számos kiváló tudós cáfolja – állását kockáztatva – a hivatalos, „kincstári” klímaelméletet. A termelés, a fogyasztás, és a GDP szakadatlan növelésének bűvöletében élő emberiség valódi kockázata azonban nem a széndioxid és a klímaváltozás, hanem az, hogy gyorsuló ütemben pazaroljuk el a bolygó erőforrásait, miközben mérgezzük a talajt, a levegőt, az élővizeket, és az élelmiszereket, ennek azonban semmi köze nincs sem a valóban változó éghajlathoz, sem pedig a széndioxidhoz, amely nélkül nem létezhetne élet a bolygón. Éppen ellenkezőleg! A klímaváltozás elleni értelmetlen és tudománytalan szélmalomharc többet árt a környezetnek és a természetnek, mintha nem tennénk semmit!

A bioszférában a szén körforgása nagyon sokoldalú dinamikus egyensúly mentén oszlik el.

Mértékeit számolni csak durva becslésként lehet, és a kellő mennyiségű mérési lehetőségnek még csak a közelében sem vagyunk.
A képen a zárójelben látható számok a mutatott közegben tárolt szénatomok (C) mennyiségét jelentik gigatonnában. A nyilak melletti számok a szénnek a jelzett irányba történő áramlását, fluxusát.
Vegyük észre, hogy az óceán vizében mintegy tízszer több szén van (nagyobb részt oldott szén-dioxidként), mint az ismert fosszilis tüzelőanyagokban.
Az óceánok szén-dioxid egyensúlyában az esővel 92 Gt szén mosódik a levegőből a tengerbe és 90 Gt lép ki a vízből. A 0,5 Gt a levegőből az édesvizekkel eltávozó szén-dioxidot jeleníti meg. A szárazföldi növényzet levegőből történő fogyasztására 121,3 Gt-t becsültek, míg az emberi gépek 5,5 Gt-t „lehelnek” bele a légkörbe. Az élőlények 1,6 gigatonnát.

 

Egykor, az élettelen Föld légkörében oxigén nem volt. A sokkal több vulkán a maihoz hasonló összetételben sokkal több szén-dioxidot pöfögött az atmoszférába, az óceánokba a tenger alatti vulkánokból, mint például az Atlanti-hátság hasdékvulkánja. A szén-dioxid többsége mindig a vizekben van, oldott állapotban. Mert a levegőből az eső kimossa, és a víz sokat képes oldatban tartani. Minél hidegebb, annál többet (lásd, a túlhűtött pezsgő alig pezseg). Az egyensúlyi koncentrációt a légkör, és a tengervíz hőmérséklete határozta meg. A természetes folyamat az, hogy az óceánok hőmérsékletének emelkedése miatt nő meg a légkör szén-dioxid tartalma. Aki ért a kémia nyelvén, töltse le az ELTE oktatási anyagából a Csapadékkémia fejezetet
A növényszerű élőlények megjelenése kezdte fogyasztani a szén-dioxidot, cserébe az életük mellékterméke lett az oxigén, ami a magasabb rendű szervezetek számára teremtett megélhetést. A szárazföldi növények tömegüknek mintegy felét a levegő szén-dioxidjából építik fel. A Karbon korból ránk maradt óriási széntelepek is bizonyítják mennyivel dúsabb volt a légkör szén-dioxidban. Később az óriás dinoszauruszok léte is arról tanúskodik, hogy még mindig bőven volt ennivalójuk növényből is, a növényeknek pedig szén-dioxidból.

A globális felmelegedés okáról az 1997-ben tett kyotoi protokollal indított propaganda kampány ellen az első tudományos megmozdulás az Oregoni Petícióban fogalmazódott meg 31500 aláírással. Az állítást felülvizsgáló Lipcsei Deklaráció utolsó revíziója 2005-ben született. A meglobberelt megélhetési tudósokat, politikusokat és a média-demokráciát egyelőre nem sikerül áttörni. Az aktuális nemzetközi ellenvélemények ezen a honlapon fogalmazódnak meg.

Következő lapon >>> A hivatalos klímaelmélet ellentmondása

Webes megjelenítésre szerkesztette dr. Tóth Béla e-mail: tothbela@energmester.hu (A türkiz színű betűs részek dr. Héjjas I. anyagából)