Energiabiztonság?
Avagy európai ámokfutóverseny az energetikában.
Hozzánk is begyűrűzött!

(Figyelem! Az eltérő színű és aláhúzott szövegrészekre kattintva - új lapon - a forrásmunkához, a bizonyítékokhoz, új tartalomhoz navigál.)
 

Először a jó hír!

Már maga az jó, hogy az energetikai miniszterek tanácskozására a külügyminiszterünket delegáltuk. Aki következetes, és nem felejti el, hogy az energiaválság már a háború előtt megkezdődött.

Szíjjártó Péter - Orbán Viktor korábbi iránymutatására hajazva: "Észnél kell lennünk, amíg az Európai Bizottság a konkrét javaslatokat kidolgozza, mert Brüsszel nem tanul"

De ami nem jó!

Az ipari minisztériumunkat, és vele a kormányunkat még mindig a szén-dioxid ördögöt hirdető lobberek irányítják. Mert a rendszerváltás korában ördögi csellel belénk plántált és azóta izzásban tartott hit erősebb a tudománynál.

Pedig az Európai Bizottságból már kiűzték a fölgáz és az atomerőművek ördögét.

Felkelő nap a tiszta vízpára mögül!

De a boszorkányüldözésbe vetett hitet évszázadba telik kigyomlálni, és egy Könyves Kálmán személyiség kell hozzá (hogy maradjunk a keresztény kultúrkörben)
A háztartások 80 %-ába be van kötve a gáz. Többnyire fűtési céllal.
Dobjuk a szemétbe ezt az országos hálózatot, lakossági berendezés parkot is, mint a gengszterváltáskor az egész bányászatunkat, iparunkat?

Napelemmel fogunk vasat, üveget, kerámiát, műanyagot gyártani?

A gázzal rendezett energia kapacitást tegyük át az elektromos hálózatra, rendszerre? A teljes hálózat eszközeinek a kicserélésével? Új termelőberendezések beruházásával, vagy az áram import igény fokozásával? Éppen most, a háborús inflációban?

A német, zöld köpönyegbe bújtatott ipari lobbi nyomására!?

Az e.on már rá is hajtott Pest megyében a hálózatbővítésre. Vajon kinek a pénzén ruház be, és kinek a tulajdonába kerülnek az eszközök, ki fogja kifizetni a rezsicsökkentésből? Már a jobboldal is azt hiszi, hogy a vállalkozók bevétel nélkül feláldozzák a saját vagyonukat?
Soha nem fogjuk bírni visszavásárolni a berendezéseket! Pedig Miniszterelnökünk egykor azzal (is) nyert választást, hogy "az energetika stratégiai ágazat, az állam kezében a helye!"
Ehelyett hivatásos és fogadatlan prókátorból jó sokan bábáskodnak körülötte.

Hiába csődölt be Németországban a megújuló energia politika. Hiába írta meg már tavaly áprilisban Petz Ernő energetikai professzor az Energiaakadémia portálján német szakértők nyomán: "Veszélyben Németország az Energiawende miatt"

A kormány hangját nyilvánosan energiapolitikáról mostanában a Klímapolitikai Intézet tolmácsolja: "Jelentősen csökkentené a gázfelhasználását Magyarország a következő harminc évben"

Az ipari államtitkárnak hangját meg nem hallani. A jogászi végzettsége révén lehet, hogy nem is tudja a döntések műszaki következményeit átlátni?

Az energetikai államtitkárnak pedig a környezetvédelem is oda van adva. Nehogy már a két ellentétes szempont fölött érdemi szakmai vita alakuljon ki! Majd ő egyszemélyben eldönti, melyik ujját haraptatják vele hatékonyabban.

"Palkovics áttekintette a folyamatban lévő energetikai és klímapolitikai projekteket Ürge-Vorsatz Diánával (a CEU professzora!, fizikus, klímakutató), és megállapodtak abban, hogy a HuPCC a minisztériummal együttműködve segíti kialakítani a leendő Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálat szakmai irányvonalait. ... A HuPCC az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) nemzeti szintre honosított tudományos tanácsadó fóruma."
A HuPCC megalakulására anno a klimarealista.hu így reagált >>> https://www.klimarealista.hu/a-hupcc-megalakulasanak-margojara/
Miközben számos tudós felhívta a figyelmet (például itt) arra, hogy az IPCC modelljei nem tesznek eleget a tudományosan minden oldalú (interdiszciplináris) megközelítés kötelező feltételeinek.

Például nem elég a (hibásan) úgynevezett üvegház hatású gázok molekuláris stabilitását (Wikipédia táblázatban a szén-dioxid légköri tartózkodási ideje 50-200 év, forrás: IPCC) venni figyelembe a légkörben, hanem a gázok fizikai-kémiai oldhatósága az esőben óriási szerepet játszik a gázok dinamikus koncentrációjának értékében.

Az idézett egyetemi tananyag többi része csak kémiában jártasak számára!

A Trump elnöki stáb többek között ezért is kilépett a párizsi klímaegyezményből. És mi állítólag Trump elnök úrral fújunk egy követ.

A makacsul zöld energiapolitikánk egészen tusványosi szintre emelkedett. Mindegy, mibe kerül. A republikánus Amerikának nem mindegy! Mert ami ingyen van (a Nap, a szél, a levegőből kiszivattyúzott meleg), az akkor is kell, ha többe kerül. Lásd, hogy mibe kerül!

Miért hisszük azt, hogy a világ fejét a globalista lobberek csak a szankciós, a migráns- a vallási, a gender kérdésekben akarják megerőszakolni, és a klímaváltoztatás kivétel lenne!? Hogy a Nyílt Társadalom nem gazdasági érdekből tekeri el a világ laikus politikusainak a fejét? Mekkora üzlet rávenni a "civilizált" világot, hogy cserélje ki a teljes energetikai rendszerét? Némi hazudozás, háború belefér!
Pedig józan paraszti ésszel is beláthatónak kellene lennie: ha az egész világ azonnal visszaállna az ipari forradalom előtti szén-dioxid kibocsátási szintre, akkor újabb 200 év kellene, hogy megforduljon a globális melegedés trendje. ELTE szimuláció eredménye szerint: "Ha most azonnal felhagyna az emberiség a gáz kibocsátásával, akkor is évezredekre lenne szükség az eredeti állapot visszanyeréséhez."

Lenne annyi időnk? Nem elfogyna minden erőforrásunk a reális, észszerű alkalmazkodás megteremtése elől? Dehát nagyon nehéz beláttani olyanokkal, akik azt sem képesek megérteni, hogy ami nincs, az akkor sincs, ha ("másokkal" - utalás Magaret Thatcher véleményére a szocialistákról) többet fizettetnek érte.

Másik jó hír!

A hangadók már foglalkoznak az alkalmazkodás gondolatával, előtérbe helyezik. Áder János: Ami már visszafordíthatatlan, ahhoz alkalmazkodni kell

Üröm az örömben, hogy az ENSZ vízügyi találkozóján nem tudósok ütköztetik véleményeiket, hanem laikus politikusok szórják az igét. Tele main stream áltudományossággal, tévhittel. A környezetvédelmet összemossák a klímaváltoztatás rögeszméjével.

És ami észbontó!

Orbán Viktor Georgiában elektromos távvezeték építési együttműködésről tárgyal. Hetedhét országból vezetéket építeni! Ahelyett, hogy mi is az óperencián túlról fagyasztva vödröznénk a gázt. Vagy terminált építenénk a nemrég az Adrián aranyáron vásárolt telekre.

Amikor az ölünkben van legkevesebb 10 év önellátásra elegendő földgáz. És annak rendezett országos infrastruktúrája. De nekünk le kell jönni a gázról! Hogy mindez mibe kerül? Éppen most, amikor nem tudjuk, kinek a pénzével tömködjük be a réseket?!
Én nem értem! Minden hangadó energetikus megélhetési, korrupt vagy kókler? Vagy tégla a kormányban! Hogy ilyen csatakiáltásokat adnak a miniszterelnök szájába. Hogy hitelét veszítse a szava?

Dr. Tóth Béla ny. olaj- és gázipari bányamérnök, tudományos osztályvezető
2022. október